Levélküldés
Képregény elrejtése Képregény megjelenítése

Bejelentkezés:



TANÍTVÁNYOK BESZÁMOLÓI


Itt olvashatóak - a tanítványok ecsetelésében - az Egyesület nyári edzőtáborairól és egyéb rendezvényekről készült írásos élménybeszámolók.

2007 évi nyári edzőtábor

Az Egyesület immár a hetedik edzőtáborát tudja maga mögött, ez évben is a jól bevált helyen, Fonyódon voltunk, Si-Hengünk, Ambruzs Szabolcs vezetésével. Létszámban nem apadtunk az előző évekhez képest, 31 fő állandó résztvevő volt, ezen felül négyen félig táboroztak, vagy későn érkeztek, vagy korábban elmentek. Szállásunk és étkezésünk helyszíne úgyszintén nem változott a tavalyi táborhoz képest, ez utóbbi talán egy fokkal jobb volt, mint egy évvel ezelőtt.

 

A fentiek ellenére, ahány tábor annyiféle, volt több változás és újszerű élmény is. Változott a tábori rend, idén egy órával korábban indítottuk a napot, reggel 6 órakor kezdődött az első edzés. A Ba-Duan-Jin-t gyakoroltunk minden reggel, ez egy nyolcadik szintű chi-kung gyakorlatsor, alapvetően egészségmegőrzésre, a chi irányítására és keringetésére használható. Idő és megfelelő tapasztalat hiányában egyelőre csak lemozogni, haladóbbak esetében a légzéssel összehangolni tanultuk meg a gyakorlatsort. A gyakorlatok magyarázása közben került szó arról, hogy nem minden tanár ugyanazt és ugyanúgy tanítja, más-más dolgokra fektet nagyobb hangsúlyt, más-más oktatási módszereket alkalmaz. A legfontosabb, hogy lehetőleg következetesek maradjunk a tanulásban és a saját tanárunkat kövessük.

 

A délelőtti, délutáni és esti edzések se a megszokott ütemben zajlottak. (vö. 2005 vagy 2006 nyári tábor) A pusztakezes, fegyveres és sanda edzések menete naponta változott, Si-heng nem ragaszkodott ahhoz, hogy sanda kizárólag csak az esti edzés lehet. A Sanda edzéseken kiveséztük az alapütéseket: egyenes-, horog- és felütés, majd ütés-rugás kombinációkat gyakoroltunk párban, és köríves rúgásokkal kínoztuk a fákat a parkban. (Érdemes majd a fotókat megnézni!) Edzések végén volt tradicionális- vagy szabadküzdelem is. Itt egy kis kitérőt tartok, hiszen többen panaszkodtak, hogy sérültek a szabadküzdelmek alatt, mert a társuk nem figyelt eléggé, vagy nem vette figyelembe, hogy egy kezdőbbel áll szembe. Magam is kaptam az arcomba… Miért kell mindig durván egymásnak esni? – azok után, hogy minden szabadküzdelem előtt Si-Heng kihangsúlyozza, hogy lazán és játékosan, nem az a fontos, hogy szét tudjuk-e egymást verni, hanem, hogy gyakoroljunk és tanuljunk. Remélem mindannyiunk biztonsága érdekében, megtanuljuk egyszer a tiszteletet és az együttérzést a társunkkal szemben.

 

Folytatva… egyéb foglalkozások alatt a kezdők Chung-Hop-Kuen-t, a haladóbbak hosszúbot-formát és tao kard alapokat, a haladók chien-t vagy lándzsát tanultak és gyakoroltak. A formák gyakorlása másképpen vett igénybe, mint eddig megszoktuk. Testben és lélekben is ott kellett lenni, amikor tízszer, húszszor egymásután végigmentünk egy formán. Alaposan átvettük a botforma minden eddig tanult mozdulatát és meg is tanultuk a végéig. Kinek-kinek milyen ütemben sikerült, de a végére valahogy lemozogtuk egységesen. A nyári kihagyott edzések miatt nekem fel kellett zárkózni, az újat befogadni és jó néhány hibámat kijavítani. Nehéz volt a három együtt, néha úgy éreztem, hogy alkalmatlan vagyok rá, és csak hátráltatom a csoportom. Igen, a csapatszellem nem mellékes, az egymásra figyelés itt is nagyon fontos. Hány fekvőtámaszt nyomott le már a csoportod miattad? Vagy hányszor segítettél másnak, hogy fel tudjon zárkózni, be tudjon illeszkedni? Nekem segítettek, köszönöm ezúton is csoporttársaimnak, hogy pihenő idejüket rám pazarolták és segítettek!

 

Pihenő idő kapcsán néhány szót az edzések közötti időről: sokat aludtunk, minden kis órácskát kihasználtunk. Nem tudom miért volt rá ekkora igényünk, a korai kezdés vagy a nagyobb szellemi megterhelés vagy egyéb oka lehetet? Si-Heng is ezt tanácsolta többnyire, hogy mindenki pihenjen és aludjon a következő edzésig. Ennek ellenére azért többször strandoltunk ebéd után, vagy éppen napnyugtát csodáltunk miközben Si-Heng a hattyúkat etette :-) Egy komolyabb beszélgetés is kerekedet egyik délután, egy ebéd közbeni eszmefuttatás folytatásaként, arról beszéltünk milyen szorosan összefügg a gyakorlás a hétköznapi dolgainkkal. Mondjuk, elkezdesz edzeni, majd fél év múlva valamilyen okra hivatkozva tovább állsz, elmész egy újabb helyre, majd onnan is valamilyen okból kilépsz és megint egy újabb stílust vagy irányzatot kóstolgatsz felületesen, akkor valószínű a hétköznapi életben is csak jössz-mész és nem tudsz megmaradni egy helyben. Hasonlóan a mozgásunk is árulkodik, nyitottabb vagy zártabb a kelleténél, merevség vagy lazaság jellemzi, mind az aktuális hangulatunk kivetülése.

Ezeken túlmenően a meditációról is szó esett, körbejártuk onnan kezdve, hogy tanítható-e egészen a keleti és nyugati kulturális különbségekig. Kifejtésre került, hogy a hogyan meditáljuk kérdés néhány alap tudnivalón túl, annyira belső és egyéni, hogy azt nem lehet könyvekből megtanulni, csak tapasztalni. Tapasztalni pedig, csak rendszeres gyakorlással lehet. 

 

Összegezve szerintem két nagy tanulsága volt az idei tábornak: egyik az egymásra figyelés; a másik, hogy a tudás titka a sok-sok gyakorlás! Végül az előző évi élményeimet összehasonlítva az idén tapasztaltakkal, annyit mondhatok: nagy művész az együtt töltött idő, jellemet és lelket farag fáradhatatlanul!

 

Kondert Annamária


belső kép 5.