A chan /zen/ buddhizmus eredete

 

 

A chan buddhizmus az indiai buddhizmusban gyökerező meditáció egy formája, mely először Kínában alakult ki, majd innen terjedt el Ázsiában. Egy később keletkezett híres négysoros összefoglalja a lényegét: "Tanításon kívül, túl a hagyományon. Nem betűkön, szavakon alapul. Közvetlenül mutat rá a tudatra. Saját természetébe látva jut el a Buddha-létig." A hínajána és a mahájána buddhizmustól egyaránt különbözik abban, hogy nem fogad el semmiféle írásos autoritást. Ez azonban nem jelentette hogy bizonyos szútrák (elsősorban mahájána szútrák, pl. Pradnyápáramitá, Avatamszaka, Lankávatára, Vimalakírti) ne lettek volna nagyon is népszerűek a gyakorlók között.

Bódhidharma, az alapító



A Kínában Damoként, Japánban Darumaként ismert Bódhidharma (kb. 480-557) a chan-buddhizmus első, az indiai buddhizmus 28. pátriárkája. Már a 28-as szám szimbolikussága figyelmeztethet, hogy itt egy mitikus személyiséggel van dolgunk, melyet csak megerősíteni látszanak az alakjához kötődő legendák. Az állítólag Dél-Indiában, a ksátrija (harcos) kaszthoz tartozó családban született, és így a korabeli indiai küzdőtechnikákat (pl. vadzsramusti) elsajátító Bódhidharma 527-ben azért indult el Kínába, hogy ott a mahájána doktrínákat terjessze. Nanjingban, a Liang-dinasztia Wu császárával (502-549) folytatott, későbbiekben minden koan ősének tekintett párbeszéde után a Song-hegyen található Shaolin templom felé veszi útját, ahová azonban az akkori főapát, Fang Zhang nem hajlandó beengedni.Ekkor következik a közismert kilenc éves falnézés (biguan), mely mögött egy speciális meditációs gyakorlatot sejthetünk.

 

A korai pátriárkák. Bódhidharma első tanítvány, Huike, a legenda szerint, a fal-meditációt gyakorló mester előtt karjának levágásával bizonyította eltökéltségét. A harmadik pátriárkát Sengcan-nak hívták. Míg az első három pátriárka vándor-szerzetes volt, addig a további kettő, Daoxin (580-651) és Hongren (601-674) már kolostorban élt. Daoxin 10 évig a Lu hegyen, majd további 30 évig a Shuanfeng hegyen tanított. Utóda, Hongren átköltözött a Keleti Hegynek is nevezet Pingrong hegyre. Daoxin módszerét az "egyetlen gyakorlásának szamádhijaként" tartották számon. Hongren jelentős szerepet elsősorban tanítványa, Huineng miatt játszik a chan történelmében aki a hatodik pátriárka.  Az ő idejében (7. sz.) két csan iskola vetélkedett egymással Kína északi és déli részén. Az északi iskolát Sengxiu vezette, az ötödik pátriárka egyik tanítványa. Azt hirdette, hogy a megvilágosodás csak fokozatosan érhető el. A déli, Hui-neng iskolája ezzel szemben a hirtelen megvilágosodást elősegítő technikák pártján állt. Jó ideig ellenségeskedés folyt az eltérő nézetek miatt, Senxiu még száműzni is akarta vetélytársát. Ám a déli iskola erőteljes és gazdag védelmezőkre talált, ugyanakkor Hui-neng visszavonult Dél-Kínába és ott halt meg, állítólag lótuszülésben. A két vetélkedő fél halála után az északi iskola végképp háttérbe szorult, és Hui-nenget tekintették a későbbiekben a csan hagyomány örökösének.



 A 845-ös buddhista üldözés után a Tang-kor végén, illetve az Öt dinasztia időszak (907-960) alatt megalakult az Öt Ház iskolája (Guiyang-Igyô; Linji-Rinzai; Caotong-Sôtô; Yunmen-Ummon; Fayan-Hôgen). A legismertebb irányzat a Linji Yixuanhez kötődő, és a Song-korban vezető iskolává váló vonal. A Song-kori chan. Az Öt Ház iskoláiból a Linji és a Caotong nevéhez köthető iskolának lett a legnagyobb befolyása, a másik három irányzat a Song-kor közepére lényegében eltűnt.


A kóanok (kung-an) kialakulása 

A Lin-csi iskolához köthető a tanítás radikális újítása, hogy meghaladja a racionális tudatot, szerinte azt föl kell cserélni azzal, ami fölötte áll az ésszerűségnek, és intutitív, nem dualisztikus akapon működik. Ez a képesség születéstől benne rejlik minden emberben, de csak a megfelelő gyakorlatokkal lehet felszabadítani. Ennek egyik módja a Szung-korban megjelent kóan (koan) műfaja, mely a chan pátriárkák és mesterek életéből vett anekdoták, a mester és tanítványa közötti dialógusok, paradox kijelentések és különös gesztusok leírása. A mester a tanítványoknak adta föl ezeket a történeteket, hogy azok a tanítványok kísérletet tegyenek a koanok megoldására. A megoldás csak az ember saját intellektuális korlátainak átlépésével sikerülhet, így a mások megvilágosodását elmesélő történet maga is a megvilágosodás eszközévé válik. Ezek olyan rövid talányok, melyek értelmét pusztán logikai elemzéssel lehetetlen megfejteni. Egyfajta intuíció révén lehet őket megérteni, melyek közelebb visznek a tudat megértéséhez.

Rendeltetése, hogy aláaknázza a fogalmi gondolkodást, és végső kétségbeesésbe ejtse a gyakorlót - ez őrültség. Aztán szépen rájövünk, hogy nem is a kóan őrült, hanem mi! Megoldása segítheti tisztán látásunkat, de ha felcímkézzük azt – ’ezt is tudom, milyen jól tudommal ”- akkor az elért tapasztalás máris sérült és újratermeljük az azt megelőző, ellentétekre szakadt hozzáállásunkat.


 Elnevezzük

Shuzan felemelte a botját:
- Ha ezt botnak nevezitek, szembeszegültök az igazsággal. Ha nem nevezitek botnak, szembeszegültök a valósággal. 
Nos, minek nevezitek?