Állatstílusok

 

 

A szerzetesek egykor a hegyekben és vadonokban is gyakoroltak, ennek köszönhetően volt alkalmuk megfigyelni, hogy az állatok minek köszönhetik ügyes mozgásukat. Így, őket utánozva kidogozták saját technikájukat. Minden állatstílusnak, minden egyes mozdulatnak megvan a maga magyarázata és kiválósága. Ezért ezek elsajátításához a tanítványoknak hét, nyolc, vagy akár tíz év gyakorlásra és tapasztalatra is szüksége van. Az állatstílusok tanulása közben nemcsak az állat külső mozgását kell figyelni, hanem meg kell ismerni az állat belső tulajdonságait is. Ezek a mozdulatok nincsenek kőbe vésve, a gyakorló bizonyos elemeket saját ízlése szerint alakíthat. Mindegyiknek megvan a funkciója: a sárkánystílus a szellemet, a kígyó a chit, a leopárd a csontokat, a tigris pedig az erőt fejleszti.

Öt alap állatstílus van: sárkány, tigris, leopárd, kígyó és daru.

A Shaolin tanítások szerint az ember is öt lényeges dologból áll: szellemből, csontból, erőből, chiből és inakból.

Ezeket a dolgokat kell összhangba hozni, és hatásos egységgé kell egybeolvasztani, olyan formában, hogy a keménynek és a lágynak, a belsőnek és külsőnek, a jin és jangnak, a lényegesnek és lényegtelennek a szintézise is megteremtődjön. Az öt alap állatstílus elsajátítása szívós kitartást és állhatatosságot kíván, de ha sikerült, a test erőssé, a végtagok gyorsakká, a tekintet élessé válik, és a bátorság is megnő.

 

A sárkány stílus a szellem művelését képviseli. Erőre itt nincs szükség. A chi a köldöktájékra összpontosul, a test pedig könnyed és eleven marad. A vállak legyenek egyensúlyban, az öt központ (a szív, a két tenyér és a két láb) szimmetrikus kapcsolatban álljon egymással. A mozgás a levegőben úszó sárkányéhoz hasonlatos, ami minden irányban képes mozogni. Az égi sárkány a légies, kifinomult erő megtestesítője, a tigris nyers erejének ellentétpárja. Fő fegyvere, a sárkánykarom. A hüvelyk, mutató és középső ujjak vannak kampószerűen begörbítve. Ezzel a tartással végez megragadásokat. Az erőelvezetéseket használja elsősorban, a lágy és kemény technikák keveréke adja a repertoárját. A Sárkány stílus követőjének erős mentális képességekre, koncentrált tudatra van szüksége és lehetőleg könnyű, mozgékony testre.

A tigris stílus az erőt képviseli. „Légy erős, és tartsd a vállaidat és törzsedet szilárdan. Engedd, hogy a tested emelkedjen és süllyedjen, amikor a chi-d kering, és tartsd nyitva a szemeidet”. Ez a mozgás hasonló a dühös tigriséhez, amikor a fák közül kiugrik. Legtöbbször kemény külsőerős küzdelmi megközelítést alkalmaz, amely erővel reagál az erőre, és nagy valószínűséggel megbénítja vagy megöli ellenfelét a kontratámadás során. Fő fegyvere, a tigriskarom melynél a kéz ujjai karomszerűen begörbülnek. A tenyértő használható nagy erejű ütések és csapások kivitelezésére, ill. az erős ujjak acélkapocsszerűen záródva erőteljes megragadásra képes. A tigris stílus követőjének vastag csontozatra, kidolgozott izomzatra és erős akaratra van szüksége. 

A leopárd stílus a csontokra ható gyakorlást képviseli. Bár a leopárd kisebb testalkatú és nem néz ki olyan félelmetesnek, mint a tigris, de ügyességében és robbanékonyságában felülmúlja azt, nagyobb erőkifejtésre képes. Mivel szeret ugrani, a törzse és az alsó végtagjai erősebbek, mint a tigrisé. Könnyen ereszkedik mélyre, ahonnan dinamikus nagy ugrásra képes. „Hajlítsd be az ujjaidat, hogy majdnem ökölbe legyenek szorítva, légy erős és mély lovaglóállásból süllyeszd és emeld a testedet”. Fő fegyvere, a leopárdmancs. A kéz ujjainak második ízületénél történő behajlítása által keletkezett ütőfelület. Ez a rész meglehetősen sérülékeny, ezért kizárólag a lágy testrészeket támadják vele. A leopárd stílus követőjének erős lábakra, valamint a dinamikus, rugalmas mozgáshoz alkalmas fizikumra van szüksége.

A kígyó stílus a chi kimunkálását példázza. A kígyó chi-je egész testét elárasztja úgy, hogy amikor valamihez hozzáér, puhának tűnik, ami nélkülözi az erőt. Valójában azonnali erőkifejtésre képes, úgy, mint a legerősebb ember. A régi mondás szerint: „A legjobb acélt, mint kötelet lehet a cölöp köré tekerni”. Ez példázza ezt a stílust. Az egész test állandó mozgásban van, lágy, de mégis erős, hajlékony, de mégis szilárd. A Kígyó szuggesztív mozgásával igyekszik az ellenfelet megbabonázni és becserkészni. Sok mély állást alkalmaz, az erőelkerülés mestere. Fő fegyvere, a kissé szétnyitott előrenyújtott mutató és középső ujj, mely a kígyó nyelvét szimbolizálja. Csak a leggyengébb pontok ellen intéz támadást, úgy, mint a szemek vagy a lágyék. A Kígyó stílus gyakorlója a legrugalmasabb, de ugyanakkor erős.

A daru stílus az inak gyakorlását mutatja be. Az inak a lábakból erednek, de a szellem áthatol a testen. A daru kecses mozgásáról ismert, mely egyben a nemes magatartás szimbóluma is. Úgy tartják, hogy a Shaolin rendszerben ez a stílus a legkifinomultabb. A vállakat mindig lazán kell tartani, és a lábak, kezek harmóniájára ügyelni kell. Az akaratnak nyugodtnak kell lennie, a tudat pedig a távolba irányul. Az ellenfél mozgásának finom érzékelésére, valamint a tökéletes időzítésre helyezi  a hangsúlyt. Fő fegyvere, a darucsőr. Az öt ujjat úgy zárja csőrszerűen össze, hogy a támadófelület az ujjhegyek együttese. A stílus inkább védelmi jellegű, kerüli a nyílt konfrontációt, a kellő időben elmozdulva az érzékeny pontokat támadja. A Daru stílus gyakorlója kecses tartású, jó idegekkel megáldott, kiváló helyzetfelismerő.

 

 További állat stílusok:

Az északi Shaolin Kung-fu leglátványosabb és legerősebb stílusa. Részben a külharcra és a gyakori magas rúgásokra épül.

A Fehér Daru a Kung-fu stílusok közül a legszebbnek és legelegánsabbnak tekinthető. Mindössze 140 éve került Közép és Dél Kínába miután Tibetben fejlesztették ki a Ming dinasztia idején.

A rovar, amely elülső lábait úgy tartja, ahogyan az imára kulcsolt kezeket szokás tartani, a legnagyobb tiszteletnek örvend az egész kínai harcművészetben. 340 évvel ezelőtt Wang Lang Kung-fu mester fejlesztette ki. Három fő kategóriát hozott létre: az első a Peng Pu, amely az ellenfél megütését és egyensúlyvesztésbe való húzását jelenti. A második a Lan Tseh, amely az ellenfél erejének felhasználása, visszafogása vagy csökkentése. A harmadik a Pa Tsou, amely a kegyelemdöfés, a nyolc könyöktámadás.

A Hou Chuan, majom irányzat elsajátításához speciális képességek szükségesek. A majom iskolához tartozó küzdők általában kistermetűek, hajlékonyak és olyan képességekkel rendelkeznek, mint egy jó talajtornász. Ez előfeltétele, erre épül rá a többi harci elem. A küzdő gyakran egészen a földre kuporodva várja a támadást, ami elől a talajon elbukfencezik, félrehemperedik, miközben pontos rúgásokat, ütéseket ad le támadójára. A talajon való elgördülés, földre lapulás megzavarja az ellenfelet, nem tud a szokott módon támadni, a majom rendszerű küzdő viszont akkor érzi magát elemében. Mozgása gyors és kiszámíthatatlan, megtanulásához viszont nem elegendő a sok gyakorlás és türelem, hanem alkati adottságok is szükségesek. Egyetlen fegyver, a körülbelül emberhosszúságú bot használata tartozik még az iskola ismeretanyagához. Használata több ember ellen is megfelelő védelmet tud nyújtani akkor is, ha azok egyéb eszközökkel vannak felfegyverkezve. A bottechnikára ugyanazok a jellemzők, mint a majom iskola pusztakezes küzdelmi módszerére: a szokatlanság és az akrobatika.